Zsófi már eleve úgy csatlakozott hozzájuk, hogy szúrt, mint egy sün. Magányos tinédzserként meg kellett élnie a maga rettentő érzelmi viharait, és ez éppen a mai napon vált esedékessé.

Néhány együtt töltött óra után rosszkedvük olyan feketére sötétedett, hogy nehezen tudták elképzelni, hogy ma este még karaoke buliba mennek. (A gyerekekért ma az édesapjuk ment az óvodába, Flóra szabad volt).

- Igyunk! - javasolta a tizenhat éves Zsófi.

- Hát, lányok… Nem hiszem el, hogy ezt én mondom, de hol van most a legtöbb ingyen-alkohol? - tette fel a húszforintos kérdést Flóra.

- A gondnoklakásban… - felelt rezignáltan Kriszti. Aggodalmasan nézett a tanárnőre:

- …Miért? El akarunk menni?

- Nem akarunk. Csak ha inni szeretnétek.

- Menjünk! - kiáltott Zsófi, és mint aki ezzel le is zárta a tanácskozást, vette a kabátját.

Flóra már nem is érezte magát olyan pocsékul. Kezdett visszatérni az izgalom is a szívébe, hiszen tudta, hogy Péter ott lesz: még hívta is őt, hogy menjen el vele, de Flóra nem kívánt a sok egyszerű ember körében gyorsan lerészegedni. Tényleg nem hitte volna, hogy idáig képes süllyedni. Nevetett magában, amikor arra gondolt, hogy igazán nem Péter vonzza oda, hanem az általa okozott bánat miatti alkohol-vágy.

De azért üzent a férfinak, hogy ha még tart a buli, mégis beköszönnének a lányokkal. "Annak nem szabad kiderülnie, hogy a legkevésbé sem az ünnepelt iránti tisztelet visz oda bennünket" - gondolta.

Péter nagyon örült, hogy szerelme mégis itt lesz. Alig bírta kivárni, míg megérkezik, ötpercenként írt neki, hogy mikor jön végre? Már elég sokat ivott, és mint tudjuk, ilyenkor kitárja a lelkét (legalábbis a lelke legfelső kérgét).

Miután Kriszti és Fló átöltözött az esti bulira, még feldobtak egy szép sminket és készen álltak az indulásra. Mindhárman érezték, hogy talán mégsem olyan jó az ötlet, mert Krisztinek és Zsófinak még annyi köze sem volt a technikai dolgozókhoz, mint Flórának. Idegen részeges férfiak és nők közé tartanak elszántan, buliszerkóban. Flóra biztatta őket, amíg a cél felé bandukoltak, hogy gondoljanak az alkoholra, amitől nekikeseredett lelkiállapotuk javulhat valamelyest… Mert mástól sajnos nem fog egyhamar… Így buli előtt nem kell ezt szégyellni. Persze ő már könnyen beszélt, mert néhány perc alatt, amíg odaértek, már nem az alkohol reménye, hanem szíve vitte őt szerelme felé. Úgy érezte, hogy most gyönyörű és ezt mindenkinek látnia kell.

Becsengettek hát a szolgálati lakás ajtaján.

A résztvevők mind mókásra itták már magukat, így a vártnál jobban megörültek a vendégeknek, akik jelenlétükkel nem kicsit emelték az este fényét és főleg a színvonalát. Még ha ez a színvonal nem is volt túl magas. De hát ezt tudták előre. Most már mindegy, itt vannak, így akár meg is próbálhatják jól érezni magukat. Legalábbis a rengeteg ingyen- jagermaister és sajtos pogácsa miatt érdemesnek vélték maradni egy kicsit.

Ahogy Flóra sejtette, Péter már alaposan berúgott és bár a lány aggódott érte, úgy gondolta, se nem az anyja, se nem a felesége: amíg nem hozza őt kellemetlen helyzetbe, addig nem érdekli, hogy a férfi mennyit iszik. Eleve egy laza, kötöttségek nélküli kapcsolatról volt szó, ő sem viselné el, ha Péter próbálna beleszólni a dolgaiba. Így hát nem törődött vele, mennyire van berúgva a fiatalember. De mivel szerette őt, mégis bántotta egy kicsit a dolog.

Az első koccintáskor utolsónak ők ketten érintettek poharat, hosszan egymás szemébe nézve. Péter kék szemei már leginkább alkoholban úsztak, azért próbált komoly maradni. A lány rosszallóan, de szeretettel nézett rá, ettől felbátorodott és megcsókolta szerelmét. Flórának hirtelen eszébe jutott, hogy most lebuktak, mindenki tudni fog a köztük dúló románcról. Aztán hamar rájött, hogy valószínűleg már mindenki rég tud róla.

Egyszer csak csörgött a telefonja, a férje hívta. Egy apróság miatt akart vele beszélni a gyerekekkel kapcsolatban. Csakhogy, mivel a férfi még mindig romjaiban hevert Fló távozása óta, hamar rátért az önmarcangoló lelkibeszédre. Flórának máskor sem igen volt ehhez türelme, ám ezúttal már nagyon szeretett volna szabadulni, hiszen egy idegen lakásban, már nem egészen józanul a legkevésbé arra vágyott, hogy az elhagyott férjével csevegjen. Ám a szerencsétlentől elég nehezen lehetett szabadulni, így a beszélgetés elhúzódott kicsit.

Péternek már szörnyen hiányzott a fekete démon, ahogy az iskola férfi dolgozói hívták a háta mögött, és keresni kezdte őt. Amikor megtalálta az ajtó melletti lépcsőházban, egy eldugott sarokban a lépcsőn kuporogva, odament hozzá. Lábai már nehezen találták az egyenest, és Fló úgy látta a tekintetéből, hogy ez nem csak alkohol… Amíg a férjével szenvedett telefonon, Péter csókolgatni kezdte a nyakát, aztán a karját… egyszer csak finoman el kezdte harapdálni a kis tenyerét. Csakhogy az egyik harapás lassan erősödni kezdett. Fló ránézett Péterre, hogy jelezze, ez már fáj, de szólni nem szólhatott, hogy a vonal túlsó végén éppen magát sanyargató férje nehogy megsejtsen valamit. Péter azonban nem volt ura önmagának, egyre erősebben szorították fogai a puha kézfejet, míg Flórának a könnye és vére is kicsordult: életében nem érzett ilyen fájdalmat, szemét-száját összeszorítva próbálta kibírni, hogy ne ordítson a fájdalomtól! A másodpercek óráknak tűntek, azt hitte, sosem ér véget a harapás – és a telefonbeszélgetés.

Mikor végre sikerült letennie a telefont, keze kiszabadult Péter fogainak szorításából. Dühösen támadt az egyébként epekedve rá bámuló rosszfiúra:

- Te normális vagy, baszd meg? Tudod, mennyire fájt ez? Nézd meg, itt van minden fogad nyoma, vér szivárog belőlük!

- Akkor most kapok egy fekete pontot? - kérdezte Péter, ahogyan egy alkoholtól módosult tudatállapotban lebegő szerelmes férfi kérdez megbántott barátnőjétől. Szóval úgy, mint aki sajnálja, hogy valami bajt csinált, de fogalma sincs, mi az…

- Menjünk vissza! - szólt még mindig dühösen Flóra és arra gondolt, vajon mi a francot keres ő itt? Miért hagyja, hogy egy félig öntudatlan barom leharapja a kezét? A férje sose tett volna ilyet, már csak azért sem, mert nem ivott, de amúgy se bántotta volna soha. Rossz kedvét csak tetézte, hogy a telefonban a férje kérdezett valamit, amire még nem volt felkészülve.

- Azt szeretném kérdezni… hogy van valakid?

Rövid habozás után válaszolt:

- Nincs… de ezt nem szeretném telefonon megbeszélni!

Utálta magát, amiért hazudott, de a férjét is, hogy telefonon zaklatja ilyesmivel. Péntek este, amikor épp nem ez a legfontosabb témája. Fél éve külön élnek! Miért ne lehetne valakije? Már el akarta mondani neki, hogy van kapcsolata, de személyesen és nem így, hogy ő se józan, meg egy őrült épp leharapja a kezét… amely őrült éppen a kapcsolata… Könnyebb volt hazudni, mert ha őszintén bevallja, hogy van valakije, sosem lett volna vége az önmarcangoló telefon beszélgetésnek.

Barátnői úgy döntöttek, ideje indulni és ő is így gondolta. Elég volt ennyi ebből az összejövetelből.

- Te Flóra! Így buliznak a felnőttek? Ez rosszabb, mint amit a tinédzserek művelnek…

- Nem, nem… Ez nem buli volt, csak tivornya. Vagy mi. A Joiner's-ben például sokkal színvonalasabb és kultúráltabb a szórakozás!

Ám az esti karaoke bulihoz még korán volt. Zsófi hazaballagott, az anyukája már aggódott érte. Kriszti is vele tartott, abban maradtak Flórával, hogy a Joiner's -ben találkoznak. Azt tervezték, hogy a buli után Krisztinél alszanak Péterrel, mert másnap délelőtt Flóhoz tanítvány érkezik, és a szőke lány közelebb lakik az iskolához, mint ő. Meg legalább Kriszti sem lesz egyedül, még ha csak egy kis időre is, amíg barátai ott vannak.

- Jól van, te menj haza. Én átviszem ezt itt a kistanáriba, és megpróbálok belőle embert faragni. Ilyen állapotban nem jöhet el velem bulizni, mint ahogy nem aludhat nálad sem, ha segg részeg… - Azzal elbúcsúztak.

Azon a héten pénteken a technikai dolgozók (gondnok, takarítók, konyhai dolgozók) névnapot ünnepeltek. Péter olyan jó viszonyba került velük, amióta belépett az iskolába, hogy meghívták őt is az összejövetelre. A buli péntek délután négykor kezdődött. Flórát is kedvelték munkatársai, mindig előzékenyen viselkedtek vele. Neki is szóltak, hogy szeretettel várják, de tanított és nem is volt kedve elmenni. Tudta, hogy az ilyen bulikon megy az ivászat, és ő sosem szerette az ilyesmit.

Azt a délutánt Kriszti és Zsófi is vele töltötte. Mindhármuknak eléggé pocsék hangulatban telt a napja.

Flóra időnként borzalmasan lelombozódott, ha arra gondolt, milyen helyzetbe sodorta magát. Amennyi energiát adott neki ez a szerelem, annyit el is vett belőle: keveset lehettek együtt és változatlanul csak a második helyen kullog… Különben ő maga is csodálkozott, hogy belement egy ilyen viszonyba. Mást jól felpofozott volna, hogy térjen már észhez: "ha elfogadod a második helyet, csak tartalékos lehetsz, azzal te helyezed saját magad a második polcra! A pasi sem fog többre értékelni!" Mondaná. De szerelmes volt és optimista. Bízott Péterben, remélte, hogy nem tart sokáig ez az állapot. Ám néha alaposan el tudott kenődni emiatt.

Kriszti még nála is rosszabb hangulatban érkezett, ami nem javult az iskolában sem. Az ő helyzete sem alakult valami fényesen a lovagját illetően.

Ő és Attila tíz évvel ezelőtt az egyetemen már jártak együtt. Akkor Attila együtt járt egy másik lánnyal, így Kriszti tulajdonképpen a szeretője lett, de annyira akarta a fiút, hogy még így is megfelelt neki a kapcsolat. Attila barátnője a jól ismert történettel állt elő: "sosem lehet gyerekem…" - mondta, aztán meglepő módon mégis teherbe esett. Attila, bár jól tudta, hogy a lány becsapta, elvette őt feleségül. Aztán még két gyerekük született, ami elég meglepő, ha valakinek "sosem lehet gyereke…". Ő állandóan dolgozott, vitte haza a pénzt. De a kapcsolat valójában soha nem működött. Kriszta persze az első gyerek érkezésének hírére szakított Attilával, és a következő tíz évben egy-egy emailen kívül nem is történt semmi. Gyakorlatilag teljesen elszakadt ez a szál.

A lánynak is lettek kapcsolatai, a legutóbbi három évig tartott. Ám ez a fickó rettentő ridegen viselkedett Krisztivel már az elejétől fogva: külön ágynemű, három év alatt összesen négy-öt csók… és lehúzó megjegyzései sokat romboltak az életvidám leányzó önbecsülésén. Konkrétan egy tuskó volt ez a fiú. Nem csak Kriszti érzelmi intelligenciájához képest, hanem egy papucsállatkához képest is. Szervezetileg összetettebb, ám érzelmileg hulla. De voltak szép perceik, ezért tarthatott ilyen sokáig a dolog.

Idén tavasszal Attila és Kriszti újra találkoztak, fellángolt köztük a szerelem. Attila ugyan kapcsolatban élt – állítása szerint ez a lány is csak a pénzéért volt vele. Így amikor Krisztivel (aki harmincnégy évesen nagy kockázatot vállalt azzal, hogy ismét második helyről indul) újra összejöttek, Attila néhány hét alatt lezárta a másik vágányt.

Egy ideig úgy tűnt, minden csodás közöttük, csakhogy a férfi egyre ritkábban reagált a lány üzeneteire, napokig nem hívta fel… Kriszti annyira szerette Attilát, és annyira szerette volna megtartani, hogy mindezeket földöntúli türelemmel kezelte. Mindenre talált magyarázatot, még akkor is, ha a férfi semmilyen indokkal nem nyugtatta meg őt, ha viszont mondott valamit, azt Kriszti szó nélkül elhitte. Százhalombattán dolgozott, egy vállalkozás vezetőjeként. Ilyen helyzetben az ember nyilván egész nap elfoglalt. De nem 0-24 óráig!

Mindenkinek jut ideje arra, ami fontos a számára… Ha másról lett volna szó, Kriszti minden bizonnyal belátja, hogy ezek a jelek arra utalnak: nem elég fontos a férfinek. De Kriszti harmincnégy éves volt és fülig szerelmes Attilába. Mindent erre a lapra tett fel, és nem lett volna ereje elküldeni a férfit, hogy méltóbb társat találjon. Már milliószor elképzelte az esküvőjüket, minden apró részletet, talán a gyerekeik nevén is gondolkodott már. Ilyenkor újra eszébe jutott soha meg nem ismert édesapja. Milyen szép lenne a történet, ha ő kísérhetné az oltárhoz… De hát erről több okból is le kell már mondania…

Minél többször cserbenhagyta, megbántotta őt Attila, Kriszti annál erősebben kapaszkodott bele. Nem akart lecsúszni erről a fantasztikus repülőszőnyegről, inkább minden erejét összeszedve lobogott utána. Pedig ha az erejét arra gyűjtötte volna össze, hogy elengedve őt lehuppanjon a földre, a valóság talajára, talán megtalálta volna a hozzá igazán méltó társat.

Ám ennek most még nem jött el az ideje. Hat hónapja tartott a kapcsolatuk. Néhány héttel ez előtt Attila úgy döntött, Krisztitől indul dolgozni, és oda is megy haza. Mert ő is érezte, hogy a heti pár alkalommal együtt töltött éjszaka inkább csak ágyra járásnak nevezhető, mellesleg így nem kellett albérletre költenie.

Csakhogy egy nap azzal hívta fel Krisztit, aki már magán kívül volt a boldogságtól és a büszkeségtől a három hete tartó közös életük miatt, hogy túl messzire van Batta Budáról… Elmondta, hogy most talált egy albérletet ott a közelben, és nagyon jó lenne mielőbb lefoglalózni, mert különben másnak adják ki. A kis szőke lányt egyszerre öntötte el mindenféle érzelem, nem tudta, sírjon vagy haragudjon, hagyja elmenni vagy küzdjön érte… Elgyengült a rémülettől, hogy Attila elhagyja őt. És szertefoszlik az álom..!

Flórát hívta fel kétségbeesésében. A fiatal édesanya tragikusnak látta a helyzetet, szeretett volna jó tanácsot adni Krisztinek, de az őszinte szó sokszor nagyon tud fájni, ő pedig nem akarta tovább rontani a helyzetet. De azért csak nem tudott más lenni, mint amilyen volt: a lehető legkíméletesebben próbálta rávezetni Krisztit, hogy Attila egy angyalarcú, átkozott gyáva gazfickó. Fel-alá járkált zöldfalú konyhájában, és minden idegszálával azon volt, hogy Krisztinek segítsen:

- Te is tudod, hogy aki szereti a barátnőjét, az nem csinál ilyet… Ha én szeretlek, akkor azt mondom: "Figyelj Szívem, túl sok idő és pénz nekem napi kétszer megjárni a Budapest-Batta távolságot. Üljünk le a gép elé és keressünk egy olyan albérletet, ami megfelel a munkám szempontjából is, és együtt is lehetünk. Téged nem köt ide semmilyen munkahely, kiadhatnánk a lakásodat, az segít nekünk a saját bérleményünket finanszírozni. Lesz egy közös lakásunk, amiből te majd otthont teremtesz, és lesz egy kis helység, ahol dolgozhatok. Ha megy, akkor szuper, ha nem, akkor kitaláljuk, hogyan tovább. Na, mit szólsz?" Ezt mondaná, aki szeret. Ha meg nem szeret eléggé, de legalább tisztel, akkor eléd áll és azt mondja: "Nézd, ne haragudj, de nem megy nekem ez az együttélés… Túl messze van a munkahelyem is. El szeretnék költözni. Nem tudom, mit akarok a kapcsolatunktól, de ha levegőhöz jutok, egy lépést hátra lépve, talán jobban látom, mit szeretnék. Kérlek, fogadd el ezt." Csakhogy Attila nem hogy nem szeret téged eléggé, de még csak nem is tisztel! Ezért így intézi a dolgokat, mert baromira mindegy neki, hogy te erre mit lépsz… Nyilván már egy ideje nézegeti a kiadó lakásokat. Miért most szól neked, amikor holnap költözik?

- Igen… tudom én… De mégis úgy érzem, szeret. Mert amikor azt mondja, holnap elköltözik, közben azt is mondja, hogy ha nem lesz ennyi munkája, keresünk Battán egy házat, ahol majd együtt lehetünk…

- Ó, Krisztike, tudom, hogy jól esik ezt hallani, de attól tartok, ez csak mézes madzag, hogy enyhítse a fájdalmat, amit okoz. Ő is tudja, milyen szemét húzás ez tőle így, és még ahhoz is gyáva, hogy a saját önző céljaiért határozottan lépjen fel. Csak azért mond ilyeneket, hogy a saját lelkiismeretével könnyebben el tudjon számolni, hogy neki könnyebb legyen…

- Hát lehet… A pszichológus barátnőm szerint nem élt még át ilyet, hogy valaki őt magát szeresse, és ne a pénzét várja haza, és most ettől menekül. De ha tisztán látja majd a dolgokat, akkor minden jobb lesz… Ezért megpróbálok jó képet vágni ahhoz, hogy elmegy, mert azzal segítek neki. Aztán majd meglátjuk…

Flóra irtózatosan haragudott Attilára, amiért így átveri azt a szegény csupaszív kislányt, még az sem érdekli, hogy Kriszti családra vágyik, elrohan mellette az idő és így esélye sem lesz találkozni valakivel, aki úgy tudná szeretni, ahogyan megérdemli. De Krisztire is haragudott, amiért ilyen buta, hagyja magát becsapni és megalázni - és még jó képet is fog hozzá vágni! "Mikor áll a sarkára végre? Mikor küldi el a fenébe ezt a mocskot? Miért kapaszkodik bele ennyire, mikor az csak a lábát törli bele? Miért fogadja el Kriszti, hogy nem érdemel jobbat? Igen, talán egy darabig egyedül lenne, de akkor is közelebb lenne a családról szőtt álmaihoz, mint Attila kapcarongyaként…" Flóra szörnyen dühös volt, tehetetlenségében majdnem sírt.

Volt joga ilyeneket gondolni, hiszen ő ennél kisebb problémák miatt lépett ki a házasságából, ő nem volt hajlandó elfogadni, hogy neki a savanyú boldogtalanság jár. Ő megtette, hogy fejest ugrott a szakadékba - bekötött szemmel, a fiaival együtt! Ő is vágyott harmadik kisbabára, de tudta, hogy nem a férjétől akarja. Így hát el kellett hagynia, hogy legyen esélye találkozni valakivel, akivel boldog lehet. És így megadta a férfinak is a lehetőséget, hogy olyan nőt találjon, aki jobban illik hozzá, mint ő a túlságosan erős személyiségével. Nem bírálta Krisztit, de a véleménye mögött súlyos tapasztalások és megvilágosodások álltak. A szőke lánynak még hosszú és keserves utat kell bejárnia, hogy eljusson arra a pontra, mikor lesz ereje azt mondani Attilának: elég volt! Egyelőre Attila elköltözött, és hetente egyszer spontán felugrik Krisztihez, aki repes a boldogságtól, hogy szerelme vágyik rá. Fantasztikus éjszakát töltenek együtt, aztán a férfi elmegy. Kriszti belül tudja, hogy nem jó ez így, csak gyenge változtatni. Néha fel van dobva (főleg Attila látogatása után), máskor viszont iszonyú világvége-hangulatba süllyed.

Ahogyan ezen a délutánon is.

Kedves Olvasóim!

A pénteki tárgyalás a regény sorsáról (életre keléséről, megjelenéséről) nagyszerűen sikerült! Annak a maroknyi kis csapatnak, aki kitartóan követi Péter és Flóra szenvedélyes "táncát", külön jó hír, hogy nem kell abbahagynom a történet részleteinek posztolását! A május-júniusban várható megjelenésig még nyugodtan folytathatom a mesélést ezen az oldalon!

Szeretnélek újra megkérni benneteket, hogy ha tetszik a regény, mutassátok meg a barátaitoknak is, hogy minél többen tudjanak a létezéséről! Ahogy látjátok, ez nem egy fennkölt szépirodalmi mű, de talán igényes kikapcsolódást nyújt. A mostani részben még egy komoly verset is olvashattok!

A következő néhány napon a szerelmesek tettek rá néhány vérszegény kísérletet, hogy távol maradjanak egymástól, amíg a "türelmi időszak" tart, hiszen egyikük sem kívánta beérni azzal, hogy nem is olyan titkos viszonyukban Flóra csak a második. Angélával szemben is legyen csak tiszta a mérkőzés.

Ő maga végképp nem értette, mit művel. Ha néhány hete valaki azt mondja neki, hogy miss Öntudat, aki véget vetett egy elég jól működő házasságnak, csupán, mert nem volt boldog; aki fejest ugrott a semmibe két kicsi fiával, és vállalta, hogy egyedül tartja fenn mindhármójukat egy albérletben; aki a körülötte élő és hozzá tanácsért forduló szerencsétlen nőknek mindig azt tanítja, hogy soha, de soha ne elégedj meg a második hellyel! (Hiszen vagy te vagy a legfontosabb a férfinak, vagy nem - de akkor miért akarnál vele lenni..?) Szóval ez a bátor, önálló nő most mi a bánatos fenét művel vajon? Mosolyogva egyezik bele, hogy csak a második a sorban? Hogy csupán pótlék? Nem gondol rá, milyen gyáva féreg az az ember, aki vele akar lenni, de nincs mersze ezt közölni a régi kedvessel is? Nem tiszteli egyik nőjét sem annyira, hogy fair-play legyen!

Flóra nem burkolózott teljesen rózsaszín felhőbe, érezte ő mindezeket a szíve mélyén, csak nem akart ilyesmikre gondolni. Bízott Péterben, hiszen nem volt oka rá, hogy ne tegye. És nem bírta volna elviselni, ha az elmúlt hetek vágyakozásai, és érzelmi viharai után mégis kicsusszanna ez a románc az ujjai közül. Nem szívesen ismerte be, de szüksége volt Péterre. S bár ő még nem tudta, szüksége volt mindazon tapasztalatra is, ami Péter mellé járt a szeretetcsomagban.

Zsófi, Tünde, Kriszti és Fefe kicsit aggódtak, hogy barátnőjük csalódni fog, de mivel ő volt köztük a legmagabiztosabb, bizonyos szempontból a legtapasztaltabb (háta mögött egy házassággal), úgy gondolták, tudja, mit csinál. Nekik sem volt okuk kételkedni Péterben, így hát továbbra is mosolyogva szemlélték Flóra boldogságát.

Tünde és Flóra olyannyira egy hullámhosszon rezegtek, hogy a kék szemű lány tökéletesen megértette szakvezető tanárnőjét, neki nem kellett megmagyarázni. Ő is épp olyan pozitív személyiség volt, mint Flóra, és ő is éppen annyira könnyen bízott meg bárkiben. Magából kiindulva ő is hitt Péternek: teljesen érthető, hogy biztos talajra akar érkezni, amikor Angi kidobja a lakásából.

Kriszti is bízott benne, hogy nem lesz baj, hiszen látta, mennyire szeretik egymást, és saját tapasztalatból tudta: igenis létezik olyan, hogy a férfi az igaz szerelméért szakít a múltjával!

Az ő kedvese is néhány héten belül otthagyta miatta a régi barátnőjét, albérletbe költözött és azóta vele van… még ha túlságosan ritkán találkoznak is… Szóval Kriszti nem is aggódott amiatt, hogy Péter végül nem fog lépni. Őt csak a túlzásba vitt italozás zavarta, de úgy gondolta, ez már végképp Flóra gondja. Lehet, hogy egy nagy szerelem képes elviselni bármit.

Zsófi zsenge kora ellenére sokkal tisztábban látta a helyzetet, mint harminc körüli barátnői. Ő komolyan aggódott Flóráért, bár egyelőre még hallgatott. Nagyon remélte, hogy Péter tisztességesen fogja intézni a dolgokat - és főleg gyorsan -, a saját érdekében! A tizenhat éves lány kilátásba helyezte magában, hogy a kedves Tanár úr nagyon meg fogja bánni, ha csalódást okoz Flórának!

Fefe Zsófihoz hasonlóan vélekedett, aggodalommal figyelte, hogyan alakul majd a történet, ám lényének romantikus része igazat adott Flórának abban, hogy bíznia kell! Ha nincs bizalom a kapcsolatban, mi értelme van az egésznek? Ő is látta, hogy Péter nagyon szereti Flórát, gyengéden ér hozzá, betartja a szavát… Nem lehet baj! Ez most egy kicsit kellemetlen állapot, de hamarosan megoldódik, és a fiatalok szabadon szerethetik egymást… Így kell lennie. Nem lehet másképp. Szentkereszti Flóra nem érdemel csalódást. Boldogságot érdemel.

A következő néhány napot a szerelmesek turbékolva töltötték, persze elrejtőzve a kíváncsi szemek elől arra a néhány percre, amennyi idejük jutott egymásra. Csak az iskolában tudtak találkozni: néhány lopott pillanat a szünetben a padláson, egy-egy fél óra tanítás után valamelyik teremben.

Flóra kivirult, és igyekezett nagyon vigyázni a meglelt kicsi lángra. Ezekben a napokban született két vers, egy könnyedebb és egy olyan, amely tele volt súlyos gondolattal.

Mi ez közöttünk?

Első látásra valami különös vonzalom.

Mint amikor egy forró nyári nap után

Csak lerogysz, bámulsz előre bután

A hideg sört akarod csupán:

S élvezed minden cseppjét azon a forró délután.

Tudod, hogy aztán folytatnod kell az utad

És hogy ha megiszod, több nem marad.

Nem fog tőle jobban az agyad

- De amíg tart, királynak érezheted magad.

Hát ez a sör vagy Te a kezemben

Egész nap itt jársz a fejemben

Már nagyon is lerészegedtem

Talán egy kicsit beléd is szerettem.

A másik vers ennél sokkal komolyabb érzésekről szólt.

Azt próbálta megfogalmazni, hogy érzi magát, mióta belevágott önálló életébe - milyen érzés, hogy ezért ítélkeznek felette. De önként vállalta ezt az utat, és azt, hogy ettől kezdve semmin nincs áldás, bármihez is fogjon. Beleszőtte a versbe meglelt kincsét is.

Önként feküdtem a keresztre

Vállaltam, hogy megfeszülök.

Lelkem az utat kereste:

Amerre megmenekülök.

Egyszerre hívott Pokol és Menny

A lelkem elrugaszkodott

Távoli lett a földi szenny

De pár vasszeg még visszafogott.

Majdnem szétszakadtam,

Jobban fájt, mint a testi sebek:

Valakit szeretni akartam,

S hogy mégis szabad legyek.

Végül a becsület és őszinteség zászlajával

Döntésemmel a Pokolba indultam

Fülemben egy házasság gyászdalával

A magányhoz hamar hozzászoktam.

A léleknek e kénköves bugyrába

Bármikor szabad az utam, megyek

S amint hívnak az ördögök városába,

Egy perc alatt útra készen kell, hogy legyek.

Ám a gyorsan múló hónapok

Lassú megtisztulást hoznak,

És a Pokol mélyére, ahol vagyok,

Egy-egy perc Mennyországot lopnak.

Vigyázok az Égi Fényre

Erre a kis lángra:

Néhány percnyi áldott béke,

Melynek súlyos lesz az ára.

De amíg nem veszik el tőlem

A pokolbéli sötét árnyak

Fény árad énbelőlem

- Sugárzó arany szárnyak.

Azok repítenek el majd engem

Amikor a büntetésnek vége

Köszönöm, hogy itt lehettem

De mennem kell a fénybe!

Dec. 04.

Nem is sejtette, hogy hosszú hónapokkal később ez a vers keményen vissza fog köszönni! Akkor kissé más lesz a jelentése...

Újra beszéltek arról, mennyi akadálya van a felhőtlen boldogságnak. Mindketten bíztak benne, hogy a következő időszakban mindenre találnak majd megoldást, így ezt nem is firtatták túl sokáig, egyszerűen csak szerették egymást. Amikor viszont kiléptek a folyosóra, Péter még mindig nem engedte el Flóra kezét! A lány nagyon meglepődött ezen, hiszen az iskolában vannak, mindkettejük munkahelyén… Nem lenne szerencsés, ha meglátnák őket együtt, mindenki azonnal csak róluk beszélne… Másfelől újabb boldogság-áradat öntötte el arra a gondolatra, hogy Péter nyíltan vállalja a kapcsolatot! Flóra minden erejével és maradék józan eszével igyekezett őt óvatosságra inteni:

- Egy ilyen munkahelyi románcnak számtalan veszélye van! Ki tudja, meddig tart, de ha egyszer véget ér, szörnyű lesz együtt dolgozni, kerülgetni egymást, vagy ha úgy alakul, egymás közelében feszengeni…

- És ha titokban tartjuk, akkor nem lesz szörnyű? Hmm, Szépségem?

- …De igen. Mindenképpen az lesz… - ám valójában Flóra képtelen volt folytatni az érvelést, mert teljesen ellágyult attól, hogy Péter ennyire biztos a kapcsolatuk sikerében.

Aznap még egyszer megkereste a lányt. Fló épp az iskola saját mosókonyhájában pakolászta gyermekei kimosott ruháit. (Nagyszerű ötlet volt az Igazgatótól, hogy az alagsori kicsike helységek közül az egyikben kialakíttatott egy mosókonyhát. Mellette üzemelt a tankonyha, ahol a diáklányok háztartástant tanultak. Az itt összegyűlt szennyes, illetve a technikai dolgozók munkaruhájának tisztítására jött létre ez a kis mosoda. Benne foglalt helyet egy hatalmas ipari mosógép, meg egy ugyanakkora szárítógép, amiből a végén szárazon és melegen vehette ki az ember a tiszta ruháit. Flórának nem volt pénze mosógépre, a villanyszámlán is spórolnia kellett. Jól jött neki ez a lehetőség.)

Összerezzent, amikor a háta mögött egyszer csak megjelent Péter. A szép magyartanárnő kis híján szívrohamot kapott, úgy megijedt, amikor észre vette a mögötte álló férfit. De nem mutatta ki, hiszen végül is a kedvese ez a különös figura - milyen nevetséges lenne, ha megijedne tőle. Pedig így volt. Flóra magában nevetve, ám félig-meddig gyanakodva gondolt rá, hogy majdnem mindig megijed, amikor észreveszi szerelmét. Ha elég messziről pillantja meg, akkor csak egyszerű szívdobogást kap, és zsibbadni kezd a tarkója, de amikor Péter váratlanul megjelenik, az tényleg kissé hátborzongató… Márpedig leggyakrabban egyszerűen csak úgy "ott terem…" De elhessegette ezeket a gondolatokat, mert szégyellte, hogy így érez. Mégis csak a szerelme…

- Figyelj ide – kezdte a férfi, miközben nagyon komolyan nézett a lányra, a mosógép szélére könyökölve - én akarlak téged. Eldöntöttem, és nem vonom vissza, nem visszakozom. Ez biztos. Mert komolyan veled akarok lenni… - Flóra megkapaszkodott a mosógép szélében, mert különben összerogyott volna boldogságában.

- De szeretnék kérni tőled egy pici türelmet. Addig nem szeretném elmondani Anginak, amíg nem találok egy megfelelő albérletet. Mert ha előbb mondom el, kivág az utcára minden holmimmal együtt. Sajnos nem tudom, ez mennyi időbe telik. Talán egy hét, talán két hónap. És ha az utóbbi, akkor szinte biztos, hogy se a Karácsonyt, se a Szilvesztert nem tudjuk együtt tölteni…

- Karácsonyig van még egy hónap. Addig csak találsz valamit! De rendben, türelmesen várok. Viszont szeretném, ha a Szilvesztert már együtt töltenénk - azt megérdemlem!

Péter szíve nagyot dobbant erre: szorosan magához ölelte a lányt és gondolkodás nélkül felelt:

- Ennél sokkal többet is megérdemelnél… tudom én jól… - suttogta.

14.1.

Miután hazament, holt fáradtan, nehéz szívvel zuhant az ágyába… Hosszú nap volt ez és sok minden történt.

Csak néhány órát aludt, mert szerette volna utolérni magát a házimunkában, és délután be kellett mennie az iskolába tanítani.

Alig hogy beért, és hámozta le magáról a télikabátját, üzenete érkezett. Flóra szíve nagyot dobbant. Nem hiába: Péter üzent.

"Sajnálom, ha megbántottalak tegnap. Beszélnünk kellene… Holnap megkereslek."

Flóra igyekezett úgy válaszolni, hogy a férfi ne érezze meg a sorok mögött rejlő zűrzavaros érzelmeket.

"Nem bántottál meg, ne aggódj az éjjel történtek miatt. Csak az alkohol hatása volt. Azért várlak holnap."

Hétfő reggel Flóra már megint érezte, hogy idegei nem bírják tovább a feszült várakozást. Szerette volna, ha minél előbb megkeresi őt a férfi, és tisztázzák, mi is történt, hogyan tovább?

Már kora reggel ott megjelent nála: a fiatalember mosolyogva közeledett azon a folyosón, ahol Flóra ügyelt - a lánynak a torkában dobogott a szíve, persze próbált nyugalmat erőltetni magára.

Amikor megszólalt a csengő, behúzódtak abba a kis terembe, ahol már sokszor beszélgettek.

Péter kedélyesen kezdte a társalgást, hogy hogyan telik Flóra napja, aztán elmesélte az övét… Fló belement a játékba: amíg a semmiről csevegtek, mindketten felmérhették, milyen lelkiállapotban van a másik. Péter megkönnyebbülve konstatálta, hogy Flóra jól van, nem haragszik, nem dühös, nem sértődött - igaz, nem is tűnik úgy, hogy cseppnyit is izgatják a szombat éjjel történtek. "Ez viszont nem jó jel… Tényleg azt gondolja, hogy pillanatnyi alkoholgőzös összeborulás volt...? A nemjóját…"

Flóra könnyeden mosolygott - bár térdei remegtek (bízott benne, hogy a nyúlánk férfi nem látja a térdeit onnan fentről) -, úgy viselkedett, mintha egyáltalán nem is történt volna semmi köztük. Mintha még most is a múlthét lenne, vagy az azelőtti hét, amikor laza barátságot, remek munkakapcsolatot színleltek.

Aztán, beszélgetés közben - nem egészen véletlenül - Flóra hozzáért a férfi kezéhez, akit nyomban elöntött a forróság és a szíve zakatolni kezdett. Ennek ellenére gyorsan kapcsolt: nem hogy nem húzta el a kezét meglepettségében, hanem szorosan megfogta és többet nem is engedte el a kis puha ujjakat.

Ettől kezdve bensőségesebben turbékoltak, és bár érezték, mekkora bajba sodorják saját magukat, képtelenek voltak hideg fejjel gondolkodni. Nem is csupán testi vágyak hajszolták őket egymás felé: mindkettejüknek jólesett az a szeretet, az a gyengédség, amivel megajándékozták egymást. Nem éreztek ilyet ősidők óta és most képtelenek lettek volna lemondani róla. Pedig Fló azt hitte, a férfi arról akar beszélni vele, hogy csak az alkohol miatt alakult úgy a szombat este, egyébként sajnos nem akar tőle semmit. És szépen kihátrál a dologból.

Tulajdonképpen nem kizárt, hogy a sármos rosszfiú valóban ezt akarta mondani, amikor elindult ide. De hogy nem bírta megtenni, az bizonyos.

Csak a Szabályok… Azok az átkozott Szabályok…

Ha Flóra nem érinti meg a kezét, vajon ő megtette volna???

Ha Flóra nem türelmetlenkedi el a dolgot, hanem idegösszeroppanás nélkül kivárja, míg a férfi lép (vagy nem lép), akkor talán minden másképp alakul?

Talán megúszhatta volna az elkövetkező hónapokat könnyek és fájdalom nélkül?

Lehet. Csak hogy neki el kellett követnie a maga hibáit. Át kellett, át akarta élni a rá váró hurrikánszerű érzelmeket. Nem tehetett mást. Ez volt az útja.

13.4.

A buli a végéhez közeledett, éjjel három órát mutattak az okostelefonok. Csak a szórakozó hely hatalmas órája mert ellenkezni, annak mutatója konokul mindig a kilencesen állt.

Robi, miután Flóra több barátjának is elmesélte élete nyomorúságát, telefonján megmutatta nekik két kicsi örömét, magába roskadt egy széken és mély álomba zuhant.

Flóra és Péter ébresztették fel, miután elbúcsúztak a többiektől, és Robival együtt próbáltak elindulni.

Amikor kiértek az utcára, a szerelmesek keze már összekulcsolódott, így ballagtak az éjszakai buszok megállójához. Robi caplatott mellettük, igyekezett felidézni, mi történt vele az éjszaka.

Egy ideig várakozniuk kellett, hármasban álldogáltak a megállóban. A párocska szívében határtalan örömmel, Robi pedig őszinte megelégedéssel a dolgok ilyetén alakulása miatt. Szerinte ez a két csodálatos ember együtt a világ legklasszabb párosa, és boldog volt, hogy végre egymásra találtak.

Ekkor érkezett egy busz, Robi megállapította, hogy ez megfelel az úti céljának, s rövid búcsú után felszállt. A szerelmesek mosolyogva integettek a távolodó barátnak, aztán egymás felé fordultak és élvezték, hogy kettesben lehetnek. Ezek voltak az első szabad percek, amikor a feszült hallgatás és mellébeszélés már a múlté. Ezen túl boldogan fürdenek majd egymás szerelmében, és nem érdekli őket semmi!

Csak álltak ott a novemberi jeges szélben, összeölelkezve. Próbáltak nem gondolni arra, mennyi nehézség vár még rájuk, ma éjszaka örültek a felvállalt érzéseknek.

Eszméletlenül kívánták egymást, magukban azon tanakodtak, helyes volna-e együtt tölteniük az éjszakát (még ha csupán alvással is); már fájt volna kibontakozniuk egymás karjaiból.

"Kell nekem ez a fekete fájdalom..?" Tette fel magában a folyton dörömbölő kérdést Péter. "Kell… nagyon is kell!"

Ám ebben a pillanatban, mint egy rossz vígjátékban, Robi újra megjelent félszeg mosollyal az arcán… Rossz buszra szállt, így hát kis városnézés után ismét ott ácsorgott mellettük!

Péterből és Flórából hangosan tört ki a nevetés, mikor felfogták, kit látnak. Alig hitték el, hogy ma éjjel még ilyen is történhet… És amint ez átszaladt Flóra agyán, egyúttal valami halvány sötét árnyék ült a szívére: "Az éjszaka hátralevő része már csak a miénk… megérdemeljük, hogy kettesben legyünk. Tényleg nagyon vicces, hogy Robi váratlanul újra megjelent, de gyorsan fogy az idő és már annyit vártunk egymásra… Megérdemeljük a mai éjszakát!" Gondolta, bár inkább csupán érzések voltak ezek, sem mint épkézláb gondolatok.

Robi félig sajnálkozva, félig bosszúsan, de közben mosolyogva mesélte el, hogy sikerült ez a kis kirándulás. Mire befejezte, Fló busza is megérkezett. Ő, gyors búcsút intve Robinak, sietve felszállt, mert tudta, hogy a sofőr nem várakozik sokáig. Csak ekkor vette észre, hogy Péter nem ment utána. Robival egy másik buszra szálltak, annak az ablakából intett búcsút a lánynak.

Flórát nagyon bántotta, hogy így történt, de nem sok ideje volt szomorkodni, mert a fiúk éjszakai járata az övé előtt haladt: a hátsó ablakból Péter láthatatlan csókokat dobált neki, Robi pedig szivecskét formált a kezéből és mutogatta, hogy barátja mennyire oda van érte.

Bármennyire is zaklatott és csalódott volt, Flórának mosolyognia kellett ezen. És amikor meghallotta, hogy a tömött buszon mellette álldogáló lányok azt hiszik, nekik szól a műsor a másik busz ablakából, már nevetve forfult feléjük:

- Ne aggódjatok, nekem csinálják… A pasim meg a barátja…

Először mondta ki… és nagyon jól esett! Aztán arra gondolt, tulajdonképpen Péter ismét úriember maradt. S valami furán megnyugtató öröm kezdett szétáramlani a lelkében.

13.3.

Reggel korán kelt, mert bár szombatra ébredt, ő ment dolgozni, várta a magántanítványokat.

Vágyott Péter közelségére, túlságosan is - és a férfi, mintha kívánságot teljesítene, megjelent. Flóra boldogan gondolt arra, hogy a fiatalember most sem hagyta cserben: ahogy szokott, ez alkalommal is bejött hozzá hétvégén! Volt idejük beszélgetni, és mindketten érezték, hogy nem tudnak tovább ellenállni az erőnek, ami épp készül elsodorni őket.

- Este Robi barátommal találkozom, egyre rosszabbul alakul az otthoni helyzete. Beszélgetek vele egy kicsit, utána akkor talán mégis elmegyünk abba a híres karaoke buliba… - mondta mosolyogva Péter. Fló nagyon örült, de uralkodott magán, így könnyeden csak annyit felelt:

- Jól van, akkor ott találkozunk. Csak ne rúgjatok be olyan nagyon, szalonképtelen állapotban inkább ne gyertek le…

- Na, majd meglátjuk…

Azzal mosolyogva elbúcsúztak, hosszan elmélyedve egymás pillantásában.

November 24-e volt.

Péter és Robi egy kiskocsmában találkoztak, ahol rend szerint megvitatták az élet nagy kérdéseit.

Bemelegítésként heccelték egymást, majd általában Robi tért rá a komoly dolgokra. Péter nem szeretett faggatózni, már rájött, hogy felesleges. Robit egyébként sem kell kérdezgetni. Elmond ő úgyis mindent, ha akarja hallani, ha nem. Egyébként már régen észre vette, hogy barátai rend szerint őt találják meg, bármi nyavalyájuk van is: mintha valami bölcs lenne, megannyi élettapasztalattal… Családi balhék, ilyesmik. Nem hogy nem faggatta őket, már egyenesen a háta közepére kívánta a homlokára vésett feliratot: "Lelki szemetes" De mit tehetett mást? Meghallgatta őket, s ha eszébe jutott valami épkézláb gondolat, azt elmondta nekik - ők meg általában nem hallgattak rá. Aztán úgyis mindig minden megoldódott valahogy. De Robit igazán sajnálta. Itt már nem igen lehetett okos tanácsot adni. Hát ittak még egy sört…

Flóra szörnyen izgult az este miatt. Nem rittyentette ki magát túlságosan: tornacipő, világos farmer, kék-fehér vékony pulcsi és egy fehér blézer dobta fel a csinos összeállítást. "Hanyag elegancia, vagy ilyesmi a neve ennek így" - gondolta. Nem akarta, hogy Péter észrevegye, milyen sokat fáradozott azon, hogy ma igazán jól nézzen ki. "A kevesebb néha több!" - vallotta, és ez mindig remekül bejött neki.

A szórakozóhelyen Flóra igyekezett nem gondolni rá, hogy a pasi, akibe a jelek szerint csúnyán belezúgott, bármelyik percben megjelenhet. Próbálta nem elképzelni, milyen lesz, ha belép, mit mondanak majd egymásnak… persze folyton ilyen képek cikáztak a szeme elé.

Már énekelt egy dalt, mikor Éva, a társaság egyetlen tehetséges énekes tagja izgatottan, csillogó szemekkel súgta Flórának:

- Itt vannak! Tök részegek! Elmentek a mosdóba.

A kis magyartanárnő szíve hevesen dobogni kezdett: az örömtől és a haragtól. Épp ezt akarta elkerülni, hogy Péter így jelenjen meg és szégyenkeznie kelljen miatta a barátai előtt. Direkt megkérte…

Összeszedte magát (már higgadtabb volt, hiszen józanságával fölénybe került az ittas fiúval szemben) és felült egy bárszékre a mosdó kijáratától jobbra. Elsőként Robi kanyarodott ki a toalettről, épp elébe toppant. Amikor Róbert, aki szintén nem volt józannak mondható, felfogta, hogy ki áll (ül) előtte, nagyon megörült. Kicsit rácsodálkoztak egymásra, hiszen már régen találkoztak. S bár csak egyszer-kétszer beszélgettek akkoriban, most régi ismerősként köszöntötték egymást. Néhány másodpercen belül eszükbe jutott az is, hogy tulajdonképpen most úgy állnak egymással szemben, hogy a fiú legjobb barátja és Flóra oda vannak egymásért, ez pedig adott egy újabb jelentést a találkozásuknak.

Flóra nem haragudott Robira, amiért családi gondjai miatt ma lazítani akart és berúgott. Ő Péterre haragudott, akinek ma többé-kevésbé józanul kellett volna eljönnie - és sajnos ő a kevésbé józan verziót választotta.

A fiatalember ekkor lépett ki a mosdóból és szinte azonnal beleütközött Robiba, aki épp Flórának magyarázott valamit elpárásodott szemekkel. Így ő hirtelen megtorpanva barátja mögött állt meg. Flóra és Péter csupán egy sokatmondó pillantással üdvözölték egymást, melyben egy egész párbeszéd húzódott meg:

"Szóval el mertél jönni, te csirkefogó?" "Igen, itt vagyok, na mit szólsz?" "Nem megkértelek, hogy józanul gyere? Te is tudod, hogy ez fontos este nekünk!" "Nem ígértem semmit, és különben is kellett a bátorság…" "Most hogy álljunk így oda a barátaim elé? Miért hozol ilyen helyzetbe?" "El is mehetek… talán jobb is lenne, akkor nem csinálnánk hülyeséget." "Tiszta hülye vagy, az biztos, de most már mindegy, azért örülök neked." "Akkor jó, mert nagyon hiányoztál…"

És amíg Robi beszélt, meg a gyermekeiről készült fotókat mutogatta a telefonján, addig abban az egy pillantásban ők túllendültek az első feszültségen.

Robi indítványozta, hogy kérjenek egy italt a bárpultnál.

- Mit tetszik kérni? - kérdezte Péter Flórától, aki még mindig haragvást színlelve távolságtartóan annyit felelt:

- Nemrégiben nyertem egy fogadást. Sör volt a tét.

Így hát Péter kikérte a három korsó sört, és amíg iszogatták, mindannyian próbálták feldolgozni a háborgó érzelmeiket. Robi pontosan tisztában volt a fiatalok között fennálló, feszültséggel, kimondatlan érzelmekkel teli helyzettel. Így hát igyekezett egymás felé terelni őket, mint valami szőrös óvó néni a durcás csemetéket, akik hajba kaptak.

Flóra nem haragudott Robira, viszont Péterre annál inkább. Az ittas tornatanár egyszerre szégyenkezett a viselkedése miatt - ő is tisztában volt vele, hogy ez egy fontos alkalom kettejüknek -, és egyszerre érzett dacot: hát ki meri megmondani neki, mikor igyon és mikor ne? Jól akarta érezni magát és kész. A hetek óta tartó feszültség után kicsit lazít egyet. Na és aztán?! Persze mindeközben ő is tudta, hogy Flóra nem ezt érdemli. Így hát próbálta összeszedni magát, hogy ha beljebb kerülnek, Flóra be tudja mutatni őt a barátainak. Sejtette, hogy ez elkerülhetetlen lesz.

Tünde és Kriszti ismerték már Pétert az iskolából - egészen megkedvelték, mivel barátnőjük jól megérdemelt szőke hercegét remélték benne. Részegen persze még ők sem látták. Azért jókedvűen köszöntötték a két fiatalembert, igyekeztek humorosan hozzáállni a tényhez, hogy a fiúk mocskosul be vannak rúgva: Flórának kell tudnia, mit tolerál és mit nem.

Kriszta azonnal bemutatkozott Robinak, máris beszélgetésbe elegyedett a fiatalemberekkel, így vonva be őket a társaságba. Tünde inkább csak mosolygott.

Flóra és Péter nem igazán beszélgettek. Ültek egymással szemben, és csak néztek hosszasan egymás szemébe. Nem jöttek zavarba, mert jól értették egymást.

Egyszer csak újra Flóra dala következett, a Sheldon Bloom, aminek szövege igen szórakoztató, magyarul Malek Andrea szokta énekelni:

A dán dogodat
Majd én viszem le reggel hatkor
És ölelj át a puszta padlón, ha neked ott jó.
A Cadlliaced, lemosom, míg sül a steaked
S ha kivasaltam minden inged, lejtek tangót…

Mondd, hogy gyere s a rabszolganőd én leszek
A pálmát öntözöm, még kuglizni is elvihetsz
Mint jó szellem ha kiszabadul
Íme egy tip-top asszony s te vagy az úr.
Sheldon bloom, csak rám ne unj.

A házimozin veled bámulom majd Spencer Tracyt
És imádni fogom Count Basie-t - érted bármit
Ha kocogni mégy, veled nyomom a sok kilométert
És nem használok többé sminket, nem kell a púder

Meg sem pisszenek, ha meditálsz majd Freud felett
A szójás sütidre, csak cukormentes szószt teszek
Sok rejtett ösztön elszabadul
Íme egy tip-top asszony, s te vagy az úr
Sheldon bloom, csak rám ne unj.

Nincs horoszkóp
Semmi tenyérjóslás hókusz-pókusz
A krízisekről szóló opuszt szemétre dobjuk
Nem eszem húst, játszom Bachot én az öreg brácsán
És idézem jó Emil Zolát, bár ez már túlzás

Meggyógyítalak, ha náthás vagy és láz gyötör
Ha zűr van fejedben az analízist én lököm
Sok gátlás görcs mind felszabadul
Íme egy ti-top asszony s te vagy az úr
Sheldon bloom, csak rá ne unj.

A csinos kis magyartanárnő fergeteges színészi játékkal adta elő a dalt, és senki nem rótta fel neki, hogy a hangok itt-ott elcsúsztak. Szerette ezt a számot, szívesen énekelte most is. Sokáig nem mert szerelmére nézni, nehogy azért rontsa el, de az utolsó soroknál mégis bátran a szemébe nézett. Akkor látta csak, hogy a férfi megbabonázva ül, őt bámulja, és nagyjából az van az arcára írva, hogy "...Végem van! Ez az én nőm!"

Sokatmondó pillantással válaszolt Flóra huncut játékára.

Ám nem csak ő gyönyörködött a fekete hajú fiatal nőben ezen az estén! Valaki más is, akit elrejtett a jótékony félhomály, s aki ebben a pillanatban piszkosul irigyelte az ittas tornatanárt.

Persze Fló mindebből semmit sem vett észre.

A dal után visszaadta a mikrofont a dj-nek, majd elégedetten huppant vissza Péter mellé a székre. Úgy mosolygott a férfira, mint ha az imént lőtte volna be a futball világbajnokság győztes gólját...

Ebben a percben már mindketten tudták, hogy a vihartölcsér elragadta őket, benne vannak a közepében - ők pedig hagyták magukat egyre mélyebbre sodródni az örvénybe. Már nem sürgettek semmit. Tudták jól, hogy meg fog történni.

Péter egy darabig még uralkodott magán. Pár pillanat múlva azonban döntött: "Nem fosztom meg magam ettől a borzongástól! Kell nekem ez a nő!" Azzal megfogta a széket, melyen Flóra ült és egy határozott, tökéletes mozdulattal szorosan magához húzta. Beszélgetni kezdtek. Végre nem valami fölösleges és lényegtelen dologról, hanem arról, hogyan tovább?

A paraméterek: egy darab férj, aki bár külön él, mégis csak férj. Két picike gyerek. Albérlet. A másik oldalon egy darab, egyáltalán nem külön élő barátnő. Aki nem mellesleg tulajdonosa egy nagyobbacska lakásnak. És egy kutyánk, aki jelenleg a férfi legjobb barátja.

- A kutyát csak lízingelem, ott tudom hagyni. Az igazán nem probléma… - És egy percre el is hitte magának, hogy így van.

Újra sorra vették a többi aprócska gondot, amire megoldást kell találni.

És végre ki kellett mondani a dolgokat hangosan.

Túlzottan azért nem mélyedtek bele a nehézségek tárgyalásába, mert ekkor már rettenetesen vágytak egymásra. Mint egy jéghideg sörre a forró nyári napon…

- Táncolsz velem? - kérdezte Flóra, mikor felcsendült egy gyönyörű lassú dal.

- Megpróbálhatjuk, bár nem vagyok biztos benne, hogy a lábaim tökéletesen szót fogadnak-e… - Péter ugyanis még nem józanodott ki teljesen, bár jelentősen javult az állapota az elmúlt másfél óra alatt.

…Hát, igen, a lassú tánc elég darabosra sikerült, de ez most a legkevésbé sem számított. Flóra olyan boldog volt Péter karjaiban, hogy észre sem vette, hogy már rég nem táncolnak, hanem szorosan ölelik egymást, s egyik csók a másikba ér… Az első csókok! Részegen, bódultan, vágyakozva, már nem dühösen… már semmi sem számít, csak az, hogy akarja a férfit, aki itt van, végre itt van! Aki magához szorítja - nem, ezt nem lehet hazudni, ez igazi! …És úristen, de jól csókol… megtörtént végre… Nem érdekel, mi lesz holnap…

13.2.

Néhány nappal ez előtt Flóra és Péter beszélgettek, közben persze évődtek egymással. Nem értettek egyet valami közösségi oldalt érintő beállítást illetően, és az lett a vége, hogy fogadtak. Kezet is fogtak rá (ekkor értek először egymáshoz, ami az egyébként is feszült helyzetben villámcsapásként hatott mindkettejükre). A tét egy üveg sör volt.

Csakhogy a ma történtek után Flórát ez érdekelte a legkevésbé. Úgy tért meg barátai körébe, mint egy vert hadsereg. Éppen együtt voltak majdnem mindannyian: Zsófi, Tünde, Fefe és Kriszti. Mikor meghallották, mi történt, őszinte sajnálatot éreztek, és még annál is többet: mintha őket utasították volna vissza, az ő szívük is fájt Flóráért. Nem értették, miért döntött így a fiatalember, hiszen minden jel arra enged következtetni, hogy Péter szereti a kis magyartanárnőt.

Fló azzal vigasztalta magát, hogy a fiú legalább őszintén elmondta, mit gondol, nem hitegette gyáván, miközben semmit sem akar tőle. Könnyen kihasználhatta volna őt, de nem tette. És ettől Flóra csak még jobban beleszeretett a magas, tetovált rosszfiúba.

Nem segített más, csak az, hogy kiírja magából az érzéseit. Gyönyörű vers lett, arról szólt, hogy Péter olyan különleges, mint egy fehér holló. Most más mellett van a helye, de ha kihűlt az a fészek, repüljön őutána: meg fogja találni valahol, ahol szabadon szárnyalhat az ember… Ezzel megnyugodott. S hogy Péter elhiggye, kiegyensúlyozottan kezeli a helyzetet, sőt részéről lezártnak tekinti a dolgot, oda is adta neki a verset.

Majd könnyed mosollyal hazaindult. Alig szállt fel a trolira, üzenete érkezett.

"Olyan szép a vers, mint akitől kaptam. Köszönöm."

Még soha, senkitől nem kapott verset. "Milyen ügyesen fogalmazza meg, ami van… Gyönyörű… Elenged. Rendben van, akkor minden rendben van! …Dehogy van rendben…! Miért akar elengedni? Hát kellenék neki, láttam a szemében! Ó, de bonyolult lett minden!"

Az nem is tudatosult benne, hogy a vers nem csak amiatt melengette a szívét, mert szereti Flórát. A lány lelkének művészi oldala találkozott az övével, s ez csak még közelebb vitte őket egymáshoz. Persze, abban a pillanatban erre egyikőjük sem gondolt. Emiatt hát észrevétlenül tovább fogyott a távolság köztük.

Nehéz volt Flóra szíve, amikor a gyerekekért ment az óvodába: alig bírta tartani magát, hogy végigcsinálja az estét, ráadásul tudta, hogy a srácok mosolygós anyát érdemelnek! Nem olyat, aki legszívesebben lerogyna az ágyra és aludna vagy száz évet, amíg elfelejti ezt az egész szomorú majdnem-románcot. Így hát megerősítette a szívét és próbálta jó hangulatban tölteni az estét kicsi gyermekeivel.

Pados Szabolcs szintén drukkolt a fiataloknak, és mivel nagyon közel állt Flórához, a lány úgy gondolta, megírja neki, hogy a remény szertefoszlott.

"Nem kellek neki. Nincs baj, tulajdonképpen maradt a jóhangulat, meg minden, mert legalább korrekt volt. Csak egy kicsit azt hittem, mást fog mondani…"

Hamarosan üzenete jött, csakhogy nem Szabolcstól, hanem Pétertől.

"Nyertél egy sört!"

Péter nem felejtette el a fogadást, sőt, valami kényszertől vezérelve utána járt, hogy a témában melyiküknek volt igaza. Nem mintha érdekelte volna, mert ha ő nyerte volna a fogadást, akkor azt írja: "Jössz nekem egy sörrel" Vagy amilyen gavallér volt egyébként, lehet, hogy akkor is azt írja, hogy Flóra nyert. De nem ez számított. Hanem az, hogy ne engedje el a lányt. Aki erre talán válaszol majd valamit, és akkor nem veszíti el őt egészen. Nem akarta, hogy többé ne láthassa, ne hallja a nevetését, ne érezhesse az illatát…

És ahogy remélte, Flóra válaszolt. Ennek okán újra beszélgettek néha, amitől a lány már teljesen összezavarodott. Lassan azonban visszaszivárgott beszélgetéseikbe a jó hangulat.

Sem Flóra, sem Péter nem tudott igazán megnyugodni a csütörtöki párbeszéd után. Mindketten örültek a másik vidám hangvételű üzeneteinek, ami a jó munkakapcsolatot volt hivatott fenntartani. Legalábbis ők így hitték: biztosak voltak benne, hogy többről nincs is szó.

Pedig már készülődött a hurrikán, hogy a szívekben tomboló vágyakból és energiákból viharrá kerekedve lecsapjon…

Nem volt olyan perc, hogy ne gondoltak volna egymásra.

A fogadás nyereményének beváltására ezen a héten pénteken vagy szombaton nyílt lehetőség: Flóra, a gyerekei apás hétvégéjén, egy kedves társasággal karaoke buliba járt lazítani. Kriszti révén ismerte meg ezt a kis csapatot, néha Fefe és Tünde is elkísérte őt.

Péter mondta ugyan Flórának péntek délelőtt, hogy az esti buliba valószínűleg nem fog tudni elmenni, ám mivel ez a lány számára nem jelentette egyértelműen azt, hogy "Nem leszek ott", tett egy kísérletet rá, hogy mégis elcsábítsa a férfit:

"Sz. Flóra ma este 9-től a Café Z-ben lép fel. Örülne, ha megjelenésével Ön is megtisztelné a kedves művésznőt, emelve az este fényét, hangulatát!"

Péter mosolygott az üzeneten, de Angival már előre megbeszélt programjuk volt. Így hát ezt felelte:

"Drága művésznő! Mély fájdalommal tudatom Önnel, hogy a ma esti fellépésén nem tudok megjelenni. A holnapi viszontlátás reményében zárom soraim."

Fló csak mérsékelten lett szomorú, hiszen számított erre. Egyszerre némi visszafogott örömet is érzett, mert ez egyben azt is jelentette, hogy holnap este viszont ott lesz Péter a buliban! Ami pedig azt jelenti, hogy az eddig történtek ellenére Péter nem csak úgy gondol rá, mint egy kedves kolléganőjére… Aztán elhessegette a buta gondolatokat és elkezdett a bulira hangolódni. Mikor elkészült, megnézte magát a tükörben: "Szép lettél…", gondolta, azzal útnak indult.

A XX. kerületből Óbudára vezetett az útja, ott várta vendégeit a Café Z nevű szórakozóhely. Különben az elmúlt néhány alkalommal egy másik helyre, a belvárosi Joiner's-be jártak énekelni, ám a szeretett műsorvezető kedvéért ma este még visszatértek ide.

A többiek már rendeltek, mikor megérkezett, mégsem tűnt valami fergetegesnek a hangulat, mert egy szülinapos társaság totál részegen folyton gépzenét követelt, nem tudták, hogy a mai alkalom lényegében egy karaoke parti lenne.

Mégis, amikor az ő dalára került a sor, valahogy nem izgult. Úgy érezte, "otthon" van barátai és a szeretnivaló műsorvezető fiú körében. Nyáron kezdett ide járni, és bár pontosan tudta, hogy nincs jó hangja, és énekelni sem tud, barátai közül ez senkit nem zavart.

A ma esti bulinak itt elég hamar vége szakadt, mert a másik társaság kivégezte a hangulatot. Néhány barátja átbuszozott a Joiner's-be a Nyugati térre, ám ő nem tartott velük, inkább haza indult. Két óra zötykölődés az éjszakai buszon és már meg is érkezett csendes kis házába. "Nem lehet mindig minden buli fergeteges, néha közepesnek is kell lennie, hogy az ember értékelni tudja, amikor szuper. Majd holnap! Az úgyis fontosabb!" – gondolta, és szinte azonnal elaludt.

...hogy izgalmakkal induljon a nap - meg azért, mert szerdán reggeltől estig pörgés van, és nem lesz időm kiszolgálni a Kedves Olvasókat :)

13.

A látszólag jól sikerült, ám valójában szomorúan végződő játszótéri randi után Flóra azt gondolta, véget értek a szép napok, elvesztette a barátját, amiért ilyen marha volt, hogy ki akart erőszakolni valamiféle vallomást, miközben Péter egyáltalán nem akar tőle semmit.

Igyekezett megbeszélni magával, hogy nem történt akkora tragédia, egyszerűen túlságosan lelkesedett valamiért, ami nem akar az övé lenni. Egy laza, kötelékek nélküli, ám szenvedélyes kaland Péterrel. Ennyit akart, de nem fog összejönni. Kész. Kár ezért sírni! A belső hang arra bíztatta, hogy inkább vegye könnyedén, és koncentráljon arra, hogy barátok tudjanak maradni.

"Jobb, hogy most alakult így, mintha már belekezdtünk volna, és utána visszakozik…Végül is örülök, hogy nem hagyta magát elcsábítani, úriember maradt. Nem csalja meg a barátnőjét és nekem sem kell semmit megbánnom… Jó ez így." És elhatározta, hogy egy darabig nem keresi Pétert.

Mindeközben pedig a férfi iszonyúan gyötrődött, hiszen mindent kiolvasott a lány tekintetéből, de fogalma sem volt, mi tévő legyen. Nagyon sajnálta, hogy megbántja Flórát, de még nem állt készen arra, hogy feladja az eddigi életét, és újat kezdjen. Pedig mindennél jobban vágyott rá.

A tegnap esti baráti beszélgetés Robival csak még mélyebbre rántotta őt abba a háborgó óceánba, ami a lelkében örvénylett, amióta csak megismerte a lányt. Délutánig gyötrődött magában, akkor aztán nem bírta tovább, érezte, hogy muszáj szerelme elé állnia, és őszintén elmondania, amit érez. Vagy legalábbis, amit gondol.

De még erőt kellett gyűjtenie ehhez, így csupán egy üzenetet írt:

"Ha ma nem is, de holnap szóba állsz velem?"

Ekkorra Flóra úgy érezte, túl van a dolgon, és örült, hogy Péter keresi őt. "Végül is, barátok lehetünk, nem igaz…?"

Túl tette magát a történteken, túl, bizony, de azért folyton ezen rágódott.

A következő üzenet megerősítette abban, hogy még mindig fontos a fiúnak, aki ezt írta neki:

"Holnap nagyon szeretnék beszélni veled!"

A lány túl komolynak érezte a fiatalember mondanivalóját, már nem akart több sebet szerezni. Valójában eddig sem akart semmilyen sebet szerezni, és el tudta volna fogadni, hogy Péter nem érez iránta semmit. De ehhez a komoly beszélgetéshez egyáltalán nem volt kedve.

"…Lehetne, hogy reggel elmondod, amit szeretnél? Ha várhatóan szontyi leszek, hozzál csokit is! Vagy elég csak a csoki, érteni fogom…"

Péter szíve nagyot dobbant erre, érezte, hogy egy szavával újra összetörheti a lányt. Vagy egy szavával boldoggá teheti. És egyre kevésbé tudta, mi a jó döntés.

"Mit gondolsz te rólam? Nem akarom én megríkatni azokat a szép szemeket! De csokit viszek!"

Fló kezdte élvezni ezt a beszélgetést, megint bizsergett a bőre az izgalmas évődéstől. Nem mellesleg Péter újra bókolt neki: "Akkor talán mégis kellek…? Különben miért írna ilyeneket?" - gondolta. A következőt felelte:

"Ha csoki a csatolt fájl, már nem is kell mondanod semmit…"

Péter:

"Akkor ne is látogassalak meg? És ezt a hatalmas tábla csokit egyedül egyem meg?"

Fló már szélesen mosolygott:

"Olyan csúnyát fogsz mondani, amihez ennyi csoki kell? Hát, ha gondolod, keress meg, utána három napig úgy sem látsz."

Végül másnap délután került sor az első komoly beszélgetésre közöttük. Flóra arcán már csalánkiütések jöttek elő az idegességtől, sokkal jobban szeretett volna korán reggel túl lenni az egészen. De Péter elfoglalt volt, nem tudott előbb jönni.

Az egyik eldugott kis terembe mentek be, Péter felült az első padra, Fló a tanári asztalnak támaszkodott. Eszébe jutott, hogy talán le kéne ülnie, akkor nem rogyik össze az idegességtől, de mégis büszkén állva maradt. Térdei remegtek, úgy izgult, hogy mi fog kisülni ebből. Félt a visszautasítástól, de olyan kedves üzeneteket írt neki a fiú, hogy reménykedhetett: talán mégis jól alakulnak a dolgok. "Teljesen mindegy, csak bökje már ki… Nem lehet elviselni ezt a hetek óta tartó feszültséget! Nyilvánvalóak az érzéseink, mégsem mondjuk ki őket. Most végre eldől, hogyan folytatódik."

- Csak azt akartam mondani - kezdte Péter félelmetesen komoly ábrázattal mélyen Flóra szemébe nézve -, hogy hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez csak egy munkakapcsolat kettőnk között… és hogy nem érzek semmit… - "Szeret! Tehát szeret!" – Flóra lelkében újra fellángolt az öröm! Szíve a torkában dobogott, a férfi kék szemeiből próbálta kiolvasni a folytatást. Az érzés akaratlanul is mosolyra derítette az arcát.

- …Mégis azt mondom, ne legyen ennél több. Nem akarom, hogy az legyen: most kellesz, most nem kellesz, kellesz, nem kellesz… jobb így.

Flóra nem akarta elhinni, hogy ez megtörténik, amikor nyilvánvalóan szeretik egymást! Túlságosan lekötötte, hogy uralkodjon magán, a vonásain, melyeket szétszaladni érzett és a térdein, melyek alig tartották már. Mosolyogni próbált, hogy valamelyest megőrizze méltóságát. Mindez rettentő nagy erőfeszítésébe került, így nem láthatta meg Péter szemében, hogy a férfi szíve is iszonyúan fáj: már megbánta, hogy így döntött. Facsarta a szívét egy könyörtelen marok (a saját marka), amikor látta Flóra mosolygó arcán azt a két gyönyörű szemet, melyek dacolva az érzésekkel most egyre pirosodnak: a könnyeket még nem engedik megcsillanni, csupán vádlón kérdezik, hogy miért?

Közben az a kedves arc erőn felül próbált nyugalmat sugározni - csakhogy a szemek nem hazudnak.

"Nem, nem! Szeretlek téged, bocsáss meg, hogy bántottalak! Csak megijedtem, hogy ilyen érzések vannak, meg a sok következmény és felelősség… Szeretlek! …De már ki van mondva. Nem vonhatom vissza…" – és a férfi lelkében zajló háború ismét forrongani kezdett.

12.

Noha Péter nem sírt, az a valami az ő szívét is elviselhetetlenül markolászta. Egy ideje már szüntelenül azon járt az agya, hogy okosan kellene dönteni... Itt ez a fekete kiscica, aki első látásra elvarázsolta őt, akinél jobb nőt még nem látott - és akibe csúnyán beleszeretett.

Csakhogy van két gyereke, adminisztratíve még férje is, és albérletben lakik. Igazán fontolóra vette, sőt, eltökélte magában, hogy szakít Angival. Már akkor is ezt tervezte, mikor még nem is ismerte Flórát. Így viszont sürgetőbbé vált a dolog, de az igazat megvallva félt konfrontálódni a forróvérű pici nővel (Angi még Flóránál is alacsonyabb volt). Arról nem beszélve, hogy ha Angi kidobja, ami elég valószínű, akkor így is, úgy is albérletbe kell költöznie. Ez esetben viszont nem marad elég pénze ahhoz, hogy eddig megszokott életszínvonalát fenntartsa.

Szerelem vagy kényelem? Melyikről mondjon le? Valójában melyikért fizetne súlyosabb árat? És melyik éri meg jobban, hogy bármilyen árat is fizessen érte?

Attól is félt, hogy nem fogja tudni megkedvelni Flóra fiait. Alapvetően nem lelkesedett a gyerekekért, hozzászokott az érzéshez, amit gyerekfóbiának hív a szakirodalom.

Mindeközben harmincöt évesen egyre gyakrabban érezte, hogy saját családra vágyik.

Az remekül beleillett az elképzeléseibe, hogy Flórával meg a srácaival összeköltözve megtapasztalhatná, milyen a családi élet, és ha minden simán megy, vállalhatnának közös gyereket is. (Még hogy a férfiak nem terveznek hosszútávra, még hogy nem zongorázzák végig magukban a lehetőségeket…)

Aztán jól kiröhögte saját magát:

"Hülye vagy te, Csépányi? Sosem voltál gyerek-kompatibilis, és ez nem igen változott meg attól, hogy a lánynak, akiért úgy oda vagy, két lurkója is van …vagy mégis? Akkor sem akaszthatsz le egyszerűen egy családot a szögről, ahol apucit játszhatsz… Aztán, ha nem jön be, veszed a kalapod, és olajra lépsz… Egyáltalán: hogy a fenébe jut ilyen az eszedbe? Angival élsz együtt, az ő kutyáját tutujgatod, és tulajdonképpen minden elég jól ment - mostanáig. A kis fekete miatt picikét megzakkantál, de most már térjél észhez! …De akkor miért fáj ez ennyire? Csak egyszer ölelhetném meg! Csak egyszer érezhetném az illatát egészen közelről… Nagy baj lesz ebből, már tudom előre… Kell nekem ez a fájdalom?"

Péter egyetlen emberrel tudott őszintén beszélni mindenről: legjobb barátjával, Robival. Húsz éve - kamaszkoruk óta - minden bajban egymás mellett álltak, mély barátság fűzte őket egymáshoz.

Egy rövid ideig Robi is dolgozott a Városligeti Gimnáziumban, így Flóra is ismerte őt. Mindez egy néhány nappal ezelőtti, délutáni beszélgetésük alkalmával derült ki.

- Hihetetlen, hogy milyen kicsi a világ! - lelkendezett Flóra. Azt már csak magában tette hozzá: "Ki gondolta volna tavaly, mikor párszor beszélgettem Robival, hogy egy év múlva belezúgok a legjobb barátjába?" - És édesen mosolygott erre a gondolatra.

Tehát Péter felhívta Robit, hogy dumálgassanak már egy picit valamikor, már csak azért is, mert a szintén hosszú hajú, kék szemű fiatalember is nehéz élethelyzetben volt éppen. Mindkettejüknek jól esett volna már találkozni, hogy elmondják egymásnak, ami a szívüket nyomja. Erre sort is kerítettek, a játszótéri találkozás utáni este.

- Na, és most mi a helyzet otthon? Hogy vagytok egymással? - kérdezte Péter a barátját, amint hideg söreiket kézhez kapták és leültek egy eldugott sarokba a Rockkocsmában.

- Á, egyre rosszabb. Ő teljesen elhidegült tőlem, bent alszik a gyerekek szobájában. Az a legrosszabb, hogy úgy beszél velem, mint egy utolsó senkivel, még akkor is, ha a gyerekek hallják. Ráadásul egyik nap hazahozott egy kis kölyökkutyát! Meg se beszélte velem, érted? A gyerekek persze imádják, és én lennék a leggonoszabb ember a Földön, ha elvenném tőlük a kutyát, de hát egyedül keresek ebben a családban! Nem tudok még egy éhes szájat etetni! Úgyhogy emiatt már sikerült összehozni az első veszekedést a srácok előtt is… Peti, nem vagyok rá büszke, de nem tudom visszacsinálni, már megtörtént…

Robi némileg alacsonyabb volt Péternél, hosszú barna haját mindig egy copfba kötötte. Egy ideje növeszteni kezdte a szakállát, mert négyéves kislányának így tetszett, szerette simogatni aprócska ujjaival. A hatéves fiát is imádta, mégis kislánya volt a mindene. Amióta feleségével megromlott a viszonya, szép kék szemében mindig bánat ült.

- Tudod, hogy kommunikálunk egymással? Van egy üzenőfüzetünk, abba ő leírja, ha valamit akar, én odaírom a választ és ennyi.

- Az csodálatos… - felelt Péter - a házasság szépségei, mi?

- Na és veled mi van?

Péter nem tudott egykönnyen megnyílni. Hiába volt tele a szíve marcangoló érzésekkel, a feje pedig egymásnak ellentmondó gondolatokkal, nem tudott beszélni ezekről. Sör beherovkával - ez segített, amikor szüksége volt rá. Az alkohol volt a kulcs lelke börtönéhez. De így is csak azokat a zárkákat lehetett kitárni, melyek közvetlenül a felszín alatt húzódtak. A mélyebbre temetett dolgok örökké ott pihentek viszonylag háborítatlanul a fiatalember lelkében.

Robival gyakran jártak el "beszélgetni", amikor csúnyán lerészegedve megváltották a világot. Csakhogy Péter szervezete már nem bírta úgy a piát: az elmúlt húsz év alkohol-túrái a gyakran használt különféle drogokkal együtt mostanra megtették hatásukat. Amíg Robinak meg se kottyant a négy sör a kísérő beherovkával, addig Péter a felétől is csúnyán berúgott. Ilyenkor remekül lehetett vele beszélgetni, mert "minden mindegy " alapon őszinteségi rohamot kapott. Így mesélte el Robinak, hogy sikerült beleszeretnie az egyik kolléganőjébe az iskolában. Elmondta a nehezítő körülményeket is, és azt, hogy Robi is ismeri.

Robi úgy érezte, mintha egy híres filmbe csöppent volna: egy izgalmas új világ tárult föl előtte, amint elképzelte legjobb barátját és a csinos tanárnőt a régi iskolában. "Milyen szépek lehetnek együtt", gondolta és szívből támogatta ezt a románcot, több okból kifolyólag is.

Egyrészt Angival a két és fél év során semmilyen kapcsolata nem alakult ki, még a telefonszámát sem tudja legjobb barátja barátnőjének. Ugyanis ő valahogy soha nem tudott beilleszkedni a baráti társaságba, inkább a saját barátnőivel mászkált el néha. Emlékezett rá, hogy Péter sem igazán akarta bemutatni a lányt a többieknek annak idején, csak sejteni lehetett, hogy azon a Hegyalja fesztiválon talán összejöttek. De sokáig nem hívta el a baráti társaság bulijaira, mígnem egyszer pont úgy jött ki a lépés, hogy Angi mégis feltűnt Péter oldalán. Azzal azonban mindannyian egyet értettek, hogy nem illett közéjük.

Másrészt Robi arra is emlékezett, hogy a fekete hajú magyartanárnőt annak idején ő is nagyon megkedvelte, talán tetszett is neki egy kicsit. Csakhogy akkor még Robi nem gondolta, hogy baj van a házasságával, tulajdonképpen boldogan élt a nejével. Most mégis dobbant egyet a szíve, ahogy Flórára gondolt. Péter helyett is, vagy inkább vele tökéletesen együtt érezve, lelkesedett a lányért. Igazán jókedvre derült a gondolattól, hogy Fló és Péter egy pár lesznek. Ám barátja nem volt ennyire biztos a dolog sikerében.

- Lassan a testtel, cimbora! Nyugalom. A hosszú élet ritka! Nagyon benne van a levegőben, hogy lesz valami, az biztos, hogy bejövök neki… tulajdonképpen ő kezdte el az egészet… Ó, hogy az a …! Miért kellett neki éppen akkor visszajönnie az iskolába? Miért hagyta ott a kulcsát? Akkor nem kellett volna kettesben maradnunk, nem szabadott volna ránéznem a kétségbe esett kis arcára… - Robi csak mosolygott azon, hogy Péternek igazi érzelmei lettek, és úgy viselkedik, mint egy szerencsétlen kamasz - de hát két gyereke van, nekem meg ott van Angi… Ha szakítok és kivág, már pedig biztos, hogy kivág, akkor hová megyek? Albérletet kéne találni. De akkor arra menne el a pénzem nagy része. Nem tudom, akarom-e mindezt? Nem tudom, kell-e nekem ez az édes, fekete fájdalom..?

- Kell, barátom. Látom a szemedben, hogy kell.

- Hát, ettől félek én is…